A Balaton
Reggelente, vagy amikor gép közelébe kerülök első dolgom hogy megnézzem a Csopaki Strandon elhelyezett Informax-os webkamera adta 4-5 másodpercenként frissülő képét. Nagy nyugalommal tölt el a látvány, rengeteg energiát ad az aznapi ténykedésemhez.
Én már csak ilyen vagyok. Szeretem a természetet, annak minden apró rezdülését, az énekes madarak csiripelését, a vizi madarak szárnycsapásait, vízről emelkedéseinek és vízre érkezéseinek szárnycsapkodó, csobbanó hangjait.
Az éledő-élő természet megújulásának jeleit.
Részemről nagy öröm hogy van már két honlap is, amely a falumról, az itt élő emberekről, rendezvényekről, társadalmi, kultúrális, Önkormányzati és mostanáig horgász egyesületi eseményekről is sok hasznos információval lát el.
A mai világban már nem csak az írott sajtó, kinyomtatott hírdetések, rádióadások, televíziós hírek teszik lehetővé az informáci áramlását!
Van egy sokkal gyorsabb - megfelelő kontroll mellett - töblet információt továbbító lehetőség, amit valamikor nem is olyan rég még az amcsi hadseregben kezdtek használni az információk, utasítások közlésére, s ez nem más mint az INTERNET!
Mint minden "jó" kezdeményezés ez is a hadiiparban kezdte, aztán hogy jóirányt vesz - NASA űrkútatás alatt kidolgozott új technika, szellemi termék, atomenergia békés felhasználása :):):) -, vagy rossz irányba megy - atombomba, újabb tömegpusztító, akár biológiai fegyverek :(:(:(:(, igaz mirajtunk Embereken, de NEM a kisembereken múlik.
A fejlődéssel lépést kell tartani. A mondás is úgy tartja: "A jó pap is holtig tanul!"
Tanulni - ezáltal új ismeretekre szert tenni -, ami tudással ruházza fel a vele jól sáfárkodót, bizonyos jó értelemben "hatalommal" látja el az okos emberfiát.
Aki lemarad az kimarad, hogy azért közhelynek számító szlogent is írjak! :)
Remélem az elmúlt időszak; sok ember számára kellemetlen, bosszantó, félinformáciokból, egyoldalú tájékoztatásból - s ebből eredően eleve "bűnősnek" kikiáltó - eredő koncepciója, a tények ismeretében kissé megváltozik.
Csak remélni tudom, hogy léteznek még valóban olyan Emberek, akik a köz szolgálatát kellő tisztelettel, a megválasztott tisztséget nem hatalomként, hanem a köz elkötelezett szolgálataként fognak fel önkéntesen!
A mai írásomat már ezen a honlapon részben megejtettem, csak szerver karbantartás folytán véletlenűl "lekerült, eltünt". Admin jelezte, igyekszem pótolni, ámbár általában az aktuális gondolataimat szoktam leírni - s akit ezzel nem untatok - s megosztani.
Gondolataimmal természetesen nem kell egyetérteni, az építő jellegű kritikát mindig is elfogadtam s ezek után is elfogadom! Azonban az igaztalan vádak ellen legjobb tudásom szerint megvédem magamat - s azokat is akikről hasonlóan vélekedem -, velük szemben keményen kiállok!
Pályafutásom során - mely sok sajnálatos esemény egyidejű, szerencsétlen egybeesése során úgy egzisztenciálisan, mint egészségileg ledegradált - mindig arra törekedtem hogy lehetőleg "mindenkinek" megfeleljek - tudom ez lehetetlen -, a lehető legnagyobb önzetlenséggel átadjam ismereteim, tudásom legjavát.
Sajnos - s ennek nem szabadna természetesnek lennie -, mindig lesznek irígy, a másik sikerére féltékeny emberek! Magyar virtus, mentalitás?:
"Dőgőljön meg a szomszéd tehene is"?
Ez nem keresztény, MAGYAR emberhez méltó magatartás szerintem.
Máskor is, de a mai nehéz gazdasági környezetben sokkal inkább fontos hogy egymásra figyeljünk a szó jó értelmében, az elesetteket felemeljűk, a rászorulókat támogassuk, tegyünk meg mindent amit megtehetünk Embertársainkért, ne rúgjunk még egyet bele a már "földönfekvőbe"!
Remélem szavaim meghallgatásra találnak, akik másként gondolják - mert miért ne gondolhatnák másképpen, hiszen nem vagyunk egyformák (szerencsére) -, azok is egy kicsit elgondolkoznak.
Ha vétünk, akkor azt fel lehet és szerintem fel is kell vállalni! Nem kell elsúnnyogni egyéni önző érdek végett!
Amikor korábbiakban már említett gondolataimat leírtam, akkor is a vízpartról jöttem "fel", mert az mindig megnyugtat jó ézéssel tölt el, gyarló bosszúságaim elfelejtésében nagymértékben segít!
Majd ami azon a napon délután történt, az meg mindenért kárpótol(t)!
Hogy egy kicsit "dicsekedjek" is habár csak részben (nevelés, lehetőség szerintí jó irány mutatása, "apai példamutatás") az Én "érdemem":
Kisebbik (20 esztendős) fiam aznap délután a jó sport teljesítményéért a várostól - ahol tanul s sportól is - elismerést kapott, valamint egy héttel korábban a megyétől "Jó tanuló-Jó sportoló elismerésben részesült.
Meggyőződésem szerint ezért érdemes példát mútatva munkálkodni, egyszerüen csak élni, s a másikat "élni hagyni"!
Írtam mindezt egy új hét kezdetén, továbblépvén a hétvége szomorú eseményein, tettrekészen, a családért, közösségért lehetőség szerint mindent megtevén.
Tisztelettel! Farkas József, egy természet- és emberszerető kisember.






Hozzászólások
Egy általam nagyra becsült ember intelme!
"Nem elég a tudás, a tapasztalat. Nagyon fontos a kiegyensúlyozott életvitel, amelynek az alapja, hogy soha ne bántsunk meg senkit, és nem erőltessük másokra a saját álláspontunkat. Mindenkinek megvan a saját elképzelése, és úgy is csak ez után képes menni. Legyetek türelmesek mindenkivel szemben. Segítsétek a bajbajutottakat, az elesetteket, és szeressétek a hivatásotokat, mert ennél nincs szebb. Tartsatok lépést a fejlődéssel, és amit elvállaltatok, azt tisztességgel végezzétek is el, mert csak ez által tudtok megbecsülést szerezni. És soha, senkit ne nézzetek le alacsonyabb iskolai végzettsége, vagy egyszerűbb munkája miatt, mert minden emberre egyformán szükség van, aki hasznos tevékenységet folytat."
Akitől e szavak 80 esztendős korában elhangzottak ugyan nem horgász, de önzetlen kiváló szakember Tűzoltó, aki másokon mindig segített!
Életfilozófiáját magamra nézve is kötelezőnek, követendőnek tartom, s ajánlom mindenki figyelmébe!
Ezek a szavak Farkas József ny. Tűzoltó alezredestől valók aki a volt Központi Javító Üzem kíváló szakembere, majd nyugdíjazása után a Tűzoltó Múzeum vezetője, tárlatvezetője volt.
Józsi Bácsi 2010. decemberében, 82 esztendős korában csendesen elment, s az égből vigyázza az emberek biztonságán örködő tűzoltók mindennapjait, önzetlen, segítőkész tevékenységeit. Isten nyugosztaljon!
Egy tűzoltó a sok közűl, aki példának veszi munkálkodását, elhivatottságát, önzetlen segítőkészségét, s tevékenységét igyekszik ez alapján végezni.
Fajó
Intelem
Kedves horgászok!
Teljes mértékben egyetértek a fent emlitett intelemmel, s magam részéről (aki már megette a kenyere javát s az internettel csak pár éve foglalozom, miután a 6. X betöltése kapcsán családom meglepett egy pc-vel, s unokám (a 6-ból a 4.) kitanitott a használatára az intenet adta lehetőségek, szörfözés kiaknázására!
Az élet nem állhat meg, attól hogy mi öregszünk, még lépést kell tartanunk az idővel, korszerű információ áramlással! Megjegyzem rég nem látott egykori barátaimat, katonatársaimat találtam meg az Iwiw-en, s azóta tartjuk a kapcsolatot, megemlékezünk egymás névnapjáról, egyéb családi, örömteli eseményekről.
Az Én hozzászólásom a fentiekhez ezek után csak annyi lenne:
"Tartsatok lépést a fejlődéssel, mert attól hogy megöregszünk, még nem kell elbutulnunk"
Üdvözlettel: Pali