Get Adobe Flash player
 
 
 
Címlap | Blogok | fajo blogja

Csónakdagasztás

Az ember olykor balga:(

Elkövettem egy bakit (töbet is, de van amelyik már közel 25 éve:), oszt van akit valamivel több mint 20 esztendeje, igaz hogy Ő nagy B-vel és y-al irja becenevét:) )

Miután a megújult szombati napunk délutánján ladikomat segédlettel vizre (elöbb jégre) tettem, kikötöttem a helyére, igaz azeddigiektől eltérően hosszában:(, s ennek oka hogy az ősszel egykicsit megnyúlt szélesedett, magasabb lett, kenus formát öntött magára előzetes egyeztetés után, a -eredetileg folyóra szánt  könnyen manőverező (nádasban tökéletesen sikló azt el nem törő, csak hajlitó - ladikom. Vágás, fúrás, ragasztás, tömités, festések sora.

Meg is lett az eredménye sajna. Pár napig jól elvolt, de a Keleti szél korbácsolta hulláai, mivel még nincs nádas, és egyéb csónak, mely tompitotta volna a hullámok okozta billegést, a viz belülre is került. Oszt csak egyre több, mig nem a fara viz alá süllyedt:(

Van ugyan rajta tripla légkamra, de abból kettő elöl, ezért is a hátulja került viz alá, szinültig.

Csak egy napot nem voltam lent, igaz tegnap délelőtt is ránéztem mind a kikötőre, mind a most már 4 kint lévő csónakra. Az éjszakai, vagy délelötti szél okozta hullámzás azonban megtette kedvezőtlen hatását.

Nagy búzgalommal:( nekiláttam a viz kimerésének, ami jócskán eltartott, mivel közbe-közbe azért a  kimert viz helyett be-becsaott egy hullám, újra vizet töltvén a ladikba:( De végűl sikerül, még jó hogy a járgányom hátulja tele van rakva mndennel - volt tszdorgó is bent -, igy viszonylag szárazon megúsztam. Majd visszakötöttm tavalyi helyére - 90 fokot elforditván már jöhetnek a hullámok:)

S ekkor jutott eszembe amiről már korábban a kikötő gondnokkal eszmecserést váltottunk, mely szerint milyen jó szolgálatot tenne egy kerekeken húzható -akkumulátor van - un. Yacht vizszivattyú, mellyel a csónakok mellé állva onnan könnyedén el lehetne távolitani belőlük a vizet, egy egy nagyobb esőzés után. A tavalyi évben jómagam is rengeteget mertem a csónakokat, nem csak a magamét, nem csak azokét akik megkértek rá, de azon "lusta" (vagy csak rá nem érők) csónakjait is hogy ne keletkezzen nagyobb kár bennük A gondnok ezt szivesen megteszi, hisz ezáltal védjük javainkat, s tagtársainknak sem kellene vagy megkérni valakit, hogy adott esetben ugyan mán meregesse az Ő csónakját is, nem beszélve arról, hogy azért nem kellene telefonon értesiteni a tulajdonost, használót - pénzkimélés -, hogy  oly messziről (hisz jó része a tagknak Csopaktól meszebb lakik és nem mindig tud idejönni - ne kelljen csak ezért ideutaznia!

Ez csak egy javaslat ami a saját balgaságom nyomán jutott eszembe, a vizpartról feljövén. Hát Én ezért is zeretem a Balatont. Mai arca is gyönyörű volt megha a hullámos jégideg viz kissé kiette  kezemet:(

De most már kifelé megyünk a télből, sok már csak nem lesz hátra belőle.

Alkalom adtán javasolni fogom vezető társaimnak, hisz Településünk Önkormányzata révén egy beruházást megodottnak tekinthetünk, valamint kikötő felújitásra szánt keretnövelést is felajánlásból ki tudunk váltani, anyag szállitással egyeemben.

Maradok Tisztelettel: egy vizet, természetet szerető pecás, aki szeret tenni a közösségért, melynek tagja.

Jó karbantartást, s hamarosan teliszákot!

Hozzászólások

Már kiengedett?

Szép jó stét!

Hát bátor ember vagy, de ha már felengedett végül is a halak is megmozdulnak, érdemes kievezni. Ez az akkumulátoros vízszivattyú nem is olyan rossz ötlet. Én is kinlódtam egész szezonban a meregetéssel. Nekem van a csónakomban akksi, így még csak azt sem kellene cipelni.

Kössz a tippet, amúgy egész jó az oldal!

Görbüljön! Pali

Partnereink

Bejelentkezés

Jelenlévő felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások