Harcsa almás-mustáros szósszal
Hozzávalók 4 személyre:
* 1 fej hagyma
* 30 dkg savanykás alma
* 30 dkg sóska
* 1 piros chilipaprika
* 4 harcsaszelet (á 20 dkg)
* 1,5 dl száraz fehérbor
* 1 teáskanál mustármag
* 5 szem bors
* 1 evőkanál olaj
* 2 dkg vaj
* 1 dl tejszín
* 1 evőkanál dijoni mustár
Elkészítés:
A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk. Az almát meghámozzuk, negyedekre vágjuk, magházát kiemeljük, húsát felszeleteljük. A sóskát megmossuk, szárát lecsípjük, a chilipaprikát megtisztítjuk, és mindkettőt csíkokra vágjuk. A halat leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet, enyhén sózzuk-borsozzuk.
Nagy kuktaedényben felforralunk negyed liter vizet a borral, a mustármaggal és a szemes borssal. A halfiléket bekenjük olajjal, és egymás mellé a kukta párolóbetétjére helyezzük. Lefedjük, és 8–10 percig pároljuk, majd a halat alufóliába csavarjuk, és a sütő legkisebb fokozatán melegen tartjuk. Serpenyőben felforrósítjuk a vajat, a hagymát és az almát 6 percig állandóan kevergetve megpároljuk benne. Másfél deci párolófolyadékot öntünk hozzá, és kissé besűrítjük. Hozzáadjuk a tejszínt, a mustárt, és együtt felfőzzük, sóval-borssal ízesítjük. A sóska és a chilipaprika felét belekeverjük a mártásba, és a halra öntjük. A maradék sóskát a tetejére szórjuk. Köretként sós vízben főtt burgonyát kínáljunk.








Friss hozzászólások
2 nap 19 óra
1 hét 13 óra
1 hét 5 nap
1 hét 6 nap
2 hét 4 nap
2 hét 6 nap
3 hét 13 óra
3 hét 6 nap
4 hét 12 óra
5 hét 6 nap