Get Adobe Flash player
Címlap | Receptek

Kapros pontyfilé szalonnás tésztaágyon

Jól illenek a halételekhez a különböző tésztaféleségek, és nem csak akkor, ha a híres bajai halászléről van szó. A széles ételválasztékra kiváló példa a csusza- vagy kockatésztával készült kapros ponty, amelyet turmixolt hagymás-szalonnás-tejfölös mártás tesz pikánssá.

Ínséges horgászati tilalmi időszakban is akadhat a mélyhűtőben korábban fogott, szépen lefilézett ponty, amelyből ezt a remek ételt elkészíthetjük. Első lépésként a filéket sózzuk, borsozzuk, majd összevágott friss kaporral mindkét oldalukat bedörzsöljük. Ezután egy megfelelő méretű tepsibe kevés olívaolajat öntünk, és a filéket behelyezve az edényt sütőbe tesszük, majd körülbelül fél óráig lassú tűzön (kettes-hármas fokozaton) letakarás nélkül sütjük.

Közben egy másik edényben elkészítjük a mártást. A füstölt szalonnát apróra vágjuk, kissé sütjük, majd a feldarabolt hagymát a kiolvadt zsíron megdinszteljük. Ezután az összetevőkhöz 1-2 deciliter vizet öntünk, majd az edényt letakarjuk és az alkotóelemeket puhára főzzük. Ha ezzel elkészültünk, az egészet összeturmixoljuk, hozzáadjuk az összevágott kaprot és a tejfölt, majd a komponenseket összemelegítjük. A mártást úgy állítsuk be, hogy 4-5 deciliter legyen. Adhatunk hozzá még egy kevés vizet is, ha a mennyiséget kevésnek találjuk, de a megfelelő sűrűségre ügyeljünk (liszt nem kell hozzá, ha nem hígítjuk túl). Sózzuk, borsozzuk is, ha szükséges.

Ezután már csak a tészta kifőzése marad hátra. Ha ezzel is elkészültünk, a halfiléket óvatosan kiemeljük a tepsiből (a szaft marad), a tepsi alján elterítjük a tésztát, a mártás egy részét ráöntjük, visszatesszük a filéket és azokat is meglocsoljuk a mártással. Ezután a tepsit alufóliával letakarjuk és sütőben egy kissé újra átmelegítjük. (Észrevételeiket, tapasztalataikat megírhatják az agromonitor.hu email címre).

Hozzávalók (négy személyre)

  • 2-2,5 kilogrammos élő pontyból nyert halfilé
  • 1-2 fej vöröshagyma
  • 5-10 dekagramm füstölt szalonna
  • 2-3 csomó friss kapor (ha nincs, a szárított is megteszi)
  • 2-4 deciliter tejföl
  • 25-30 dekagramm csusza- vagy kockatészta (illetve a mártásunkhoz méretezett mennyiség)
  • kevés olívaolaj
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 2-3 deciliter víz